on 2023. 03. 20. 12:00

A sajtótájékoztatón köszöntötte a résztvevőket dr. Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, aki elmondta, a legszebb dolgok egyike az életben, ha az embernek van hobbija, amiért él-hal, és ami akkor is mérföldkövet hagy maga után az életben, ha a munkahelyen, a családban, vagy csak úgy a sors viharai között nehézségeket élünk át. 

„Még szebb, ha ez a hobbi közösséget, második családot tartogat, és olyan lehetőséget, amely a világ számos pontját teszi ismerős ismeretlenné számunkra. A Harley-Davidson motorok szerelmeseinek ez mind megadatik – mondta dr. Bősz Anett. – A futók körében elterjedt a gondolat, hogy annak is megvan a helye az életünkben, ha épp akkor elfutunk valahonnan, és annak is, ha épp átfutunk az új, a megújult életünkbe. Az utat lényegében mindegy, hogy mivel tesszük meg, a kérdés, hogy hogyan, és mit tartogat számunkra. El kell indulni, meg kell érkezni. Az út pedig tényleg számos esetben fontosabb, mint a végcél. Mindemellett, örömmel köszöntöm Önöket Budapesten, büszkeséggel tölt el, hogy ezúttal szeretett városunkat választották végcélként, remélem, olyan élményeket szereztek az út során és itt, a fővárosban, amelyeket sosem felednek!” 

Szalay Balázs, a hazai rendező Sportmarketing Ügynökség ügyvezetője hozzátette, nem csupán a fővárossal, hanem a kerülettel is nagyon jó kapcsolatot ápolnak a szervezők, az együttműködés keretében a szervezők a Budapest Chapterrel közösen fákat ültetnek a Hungária körúton és a Gvadányi úton. Szintén a kerülettel együttműködésben a Stefánia út Puskás Aréna felőli oldalán lakók ingyenesen látogathatják a rendezvényt. 

„Nagy megtiszteltetés, és egyben nagy feladat, hogy Budapest látja vendégül a 120 éves Harley-Davidson európai fesztiváljának résztvevőit, naponta több tízezer embert várunk a Puskás Aréna Parkjába. A jegyek jól fogynak, várhatóan elképesztő hangulatban zajlik majd a fesztivál – mondta Szalay Balázs. – Ehhez rendezői oldalról mi a magunk részéről próbáljuk a maximumot hozzátenni, a koncerteken, motoros bemutatókon és kiállításokon kívül olyan programokat is kínálunk, amelyek által a család minden tagja megtalálja a neki való szórakozást: ilyen lesz az ingyenes family park, a minimotoros verseny kicsiknek, valamint az adrenalin park, amelyben a katapult vagy a bungee jumping igazi bátorságpróba. Sütő Enikő táncos koreográfiájára magyar modellek mutatják be a Harley-Davidson új ruhakollekcióját, ezen felül pedig lesz szkanderverseny, és zajlik majd a parkban egy nemzetközi erősember-verseny is. Tíz és tizennyolc év közötti fiatalok szállnak harcba a rock gitár-világbajnokságon, amelyen Frenreisz Károly lesz a zsűrielnök, de a zsűri többi tagját is neves magyar gitárosok alkotják. Arról is gondoskodunk, hogy az idelátogató motorosok számára ne maradjanak rejtve hazánk természeti kincsei és gyönyörű tájai: tíz különböző túrát szervezünk, amelyek egyedül vagy csoportban, esetleg vezetett túra keretében is teljesíthetők, és bemutatják hazánk legszebb vidékeit, kedvet csinálva a visszatéréshez.”


Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozását nem sikerült rögzíteni. Kérjük, próbálja meg újra.
Ön sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Iratkozz fel a Harley-Davidson Europe hírlevelére

Iratkozz fel itt, hogy megkapd a Harley-Davidson legfrissebb híreit a termékekről, eseményekről és egyéb bejelentésekről.