on 2022. 12. 13. 14:26

Hivatalosan is elkezdődött az együttműködés a Harley-Davidson és a Sportmarketing Ügynökség között, amelynek középpontjában a legendás márka 120. évfordulós európai fesztiváljának megszervezése és lebonyolítása áll. 

A Harley-Davidson és a Sportmarketing Ügynökség közösen szervezi meg a nagyszabású eseményt 2023. június 22. és 25. között, amelyre több tízezer motorost és több mint százezer résztvevőt, vendéget várnak a világ minden tájáról. 

Több, mint ötven zenekar lép színpadra a rendezvényen és több, mint ötven motoros attrakciót láthat a nagyérdemű. Többek között erről is tájékoztatták a közönséget a Milánóban megrendezett EICMA Motorshow-n, amelyre százezer ember látogatott ki. 

A Sportmarketing Ügynökség megismertette a vendégekkel a jövő júniusi rendezvényt, amelyet Budapest egyik ikonikus helyszínén, a Puskás Arénában tartanak majd meg. Szalay Balázs, az ügynökség első embere találkozott Kolja Rebstock-kal, a Harley-Davidson alelnökével és európai igazgatójával, akivel végig vették a programokat, a résztvevőket, megtárgyalták a marketing és kommunikációs tervet, valamint szó esett az együttműködő partnerekről. 


Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozását nem sikerült rögzíteni. Kérjük, próbálja meg újra.
Ön sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Iratkozz fel a Harley-Davidson Europe hírlevelére

Iratkozz fel itt, hogy megkapd a Harley-Davidson legfrissebb híreit a termékekről, eseményekről és egyéb bejelentésekről.