Dobogókő Tour

Dobogókő Tour

A túra hossza: 176 km 

Fő látványosságok: Esztergomi Bazilika, Esztergom óvárosa, Etyeki borvidék, Korda filmpark

A 176 kilométeres motoros túrán a Pomáz–Pilisszentkereszt útvonalat követve meg sem állunk a Duna-Ipoly Nemzeti Parkig, azon belül pedig Dobogókőig. A kedvelt kirándulóhely a Visegrádi-hegység legmagasabb hegye, amelynek tengerszint feletti magassága 700 méter. Az ezoterikus tanok szerint egyébként itt futnak össze a Föld erővonalai, azaz itt található a Föld szívcsakrája. Egyesek szerint fülünket a sziklára fektetve még a Föld szívverése is hallható. 

A tetejéről remek kilátás nyílik a Dunakanyarra, sőt tiszta időben igen távoli hegyek – például a Mátra, vagy a Magas-Tátra – is kivehetőek. 

Esztergom felé indulunk tovább, amely az esztergomi érsek székvárosaként a római katolikus egyház magyarországi központja, majd Bajna felé kanyarodunk. A város híres látnivalója a Sándor-Metternich-kastély, a Hild József tervei alapján klasszicista stílusban átépített épület mára kívül-belül megújult. Egykor az Ördöglovas, gróf Sándor Móric és családja otthonául szolgált, aki a legenda szerint még a saját erkélyéről is leugratott, és az épületben gyakran járt lovon. 

A következő állomásunk a premontrei kolostor és templom romja Zsámbékon, amelyet a középkorban emeltek. A késő román és korai gótikus stílusban épített templomot az 1763-as nagy komáromi földrengés rombolta le. 

Utunkat Alcsútdoboz felé folytatjuk, ahol az „égig érő” platánsort, illetve az Alcsúti Arborétumot érdemes megemlíteni. József nádor egykori kastélykertje 40 hektáron terül el. 

Mielőtt elérnénk következő megállónkat, „Budapest szőlőskertjét”, azaz Etyek borvidékét, egy pillantást vethetünk a Korda Filmparkra, ahol számos világsztár – Harrison Fordtól Matt Damonig – megfordult. Etyek környékén már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőtermesztéssel, az 1860-as évek közepétől pedig már kőből rakott pincék épültek, ezek nagy része még ma is áll. A történelmi jelentőségű Körpincénél időzünk el egy kicsit, a pinceegyüttes amellett, hogy a település gyöngyszeme, minőségi borokat kínál. Persze helyben csak az kóstolhat, aki utána nem száll nyeregbe. A többiek csak Budapestre visszaérve borozhatnak.


Túráink csütörtökön, pénteken és vasárnap indulnak; szombaton viszont nem, a felvonulás miatt.

Foglald le a túrán való részvételi helyed a H-D alkalmazásban vagy közvetlenül itt: https://harley-davidson.probefahrtenbutler.com/campaign/7?language=en

Kérjük, vedd figyelembe, hogy vezetett túráink különböző helyszínekről indulnak, kérjük, fokozottan figyelj az indulási időpontokra.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ez a túra az alábbi találkozási pontról indul. Cím: 

1146 Budapest, XIV. kerület

Dózsa György út 1.

Magyarország

W3W hely: https://w3w.co/trailing.stumble.play

A túra naponta 10:00-kor indul

Töltsd le a túra útvonalát:

https://maps.harley-davidson.com/share/rides/XYrsm6VhH





Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozását nem sikerült rögzíteni. Kérjük, próbálja meg újra.
Ön sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Iratkozz fel a Harley-Davidson Europe hírlevelére

Iratkozz fel itt, hogy megkapd a Harley-Davidson legfrissebb híreit a termékekről, eseményekről és egyéb bejelentésekről.