Szórakozás

Family Park

MotoKidz kismotor verseny

Hogy a legkisebbek se maradjanak ki a motorozás élményéből, a 2-4 és az 5-6 éves korosztály számára versenyt hirdetünk. Minden résztvevő ajándékcsomagot és emléklapot kap, valamint az első három helyezett mindkét korcsoportban érem díjazásban részesül. A díjátadásra a verseny után, a helyszínen kerül sor. Jelentkezni minden nap a fesztivál 10 órás nyitásától egészen 15.45-ig lehet a helyszínen. A rajtra 16 órakor kerül sor. Az egységes motorokat a szervezők biztosítják.



Dodzsem


Átélnéd a vezetés izgalmát, de nincs jogosítványod? Próbáld ki a dodzsemezést, és megtapasztalhatod, milyen az, amikor anélkül ütközhetsz egy másik járművel, hogy annak súlyos következménye lenne. A 16 villanyhajtású kisautó mindegyike kétszemélyes, így a 3 perces menetet egyszerre 32 fő élvezheti. 7 éves kortól önállóan használható, míg a kisebbek szülői felügyelettel ülhetnek be.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Gyermekkörhinta


Póniló, hintó, terepjáró autó vagy unikornis? Bármelyik Meseországba repíti a kicsiket. A tradicionális körhinta menetideje 3 perc, és egyszerre 28 gyermek befogadására alkalmas. 5 éves kortól önállóan használható, míg a kisebbek szülői felügyelettel ülhetnek be.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Lánckörhinta


Mi lenne menőbb egy nyári napon, mint felpattanni a körhintára és hagyni, hogy a menetszél belekapjon a hajadba és felfrissítsen? Mivel az eszköz befogadóképessége 28 fő, így a baráti társaságoddal is bátran benevezhettek a 3 perces menetre. 6 éves kortól ajánlott.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Ugrálóvár


Próbáld ki Magyarország legnagyobb mobil játszóházát a Harley-Davidson 120. évfordulós fesztiválján! A 250 négyzetméteren különböző elemekkel – csúszda, ugráló, akadálypálya stb. – felszerelt rendszert egyszerre akár 30-40 gyermek is használhatja. 6–14 éves korig ajánlott.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Söprögető

Cselezd ki az akadályokat! A cél, hogy a társaiddal kikerüljétek a pályán körben forgó rudakat, mielőtt azok letarolnának benneteket. Mivel egyáltalán nem könnyű talpon maradni, a nevetés és a csetlés-botlás garantált. 6 éves kortól ajánlott.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Lökd meg a kecskét


Jó kondiban vagy? Ragadd meg a kecskét, és egy határozott mozdulattal indítsd el a sínpályán! Minél messzebbre jut az emelkedőn, annál büszkébben feszítheted meg a bicepszedet. 6 éves kortól ajánlott.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


Rodeóbika


Az igazi vagányság próbája. Nemcsak ügyesség, hanem kitartás is szükséges ahhoz, hogy nyeregben maradj. Ha mégsem sikerülne elsőre, ne aggódj, puhára esel, s jöhet is a következő menet. 6 éves kortól ajánlott.

A játék ingyenes a fesztivál ideje alatt.


REGIO JÁTÉK Gyermekfoglalkoztató


Egy nyugodt sarokban rövid időre elcsöndesednétek a gyermekeddel? Látogassátok meg a fesztivál foglalkoztató sátrát, ahol számos társasjátékot kipróbálhattok, de benevezhettek egy színes arcfestésre is. A legügyesebbek a kabala zsiráf díjával térhetnek majd haza. 3–12 éves korig ajánlott.

A foglalkoztató szolgáltatásai ingyenesek a fesztivál ideje alatt.


LEGO sátor


Akiben buzog az alkotóvágy, az jobb helyet nem is találhatna, hiszen különböző nehézségi fokú dobozokból – a kicsiknek való Duplótól egészen a nagy precizitást igénylő építőkig – állíthat össze magának játékot a LEGO sátorban. Sőt, a márka egy meglepetéssel is készül, a látogatók közösen egy, a fesztiválhoz kapcsolódó óriásiképet rakhatnak ki.

3 éves kortól ajánlott.

A sátor szolgáltatásai ingyenesek a fesztivál ideje alatt.


Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozását nem sikerült rögzíteni. Kérjük, próbálja meg újra.
Ön sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Iratkozz fel a Harley-Davidson Europe hírlevelére

Iratkozz fel itt, hogy megkapd a Harley-Davidson legfrissebb híreit a termékekről, eseményekről és egyéb bejelentésekről.