Alföldi túra

Alföld-túra

A túra hossza: 327 km 

Fő látványosságok: Kiskunsági Nemzeti Park, Bugac, Kecskemét, Magyarország földrajzi középpontja Pusztavacson

A 327 kilométeres túra során Budapestről délre vesszük az irányt, hogy bejárjuk az Alföld legjellegzetesebb látnivalóit. A Rukkel-tó után kisebb-nagyobb horgásztavak között vezet az utunk Dabas felé, amely a Pesti-síkság és Kiskunság találkozásánál fekszik. Majd Tatárszentgyörgy következik, amelynek határa már jellegzetes alföldi pusztai táj. 

A Kiskunsági-homokháton elterülő Örkény városán átmotorozva Bács-Kiskun vármegyébe, egyben a Kiskunsági Nemzeti Parkba érünk, amely 1975-ben az ország második nemzeti parkjaként alakult a Duna-Tisza közén. Nem egybefüggő területről van szó, hanem kilenc egységből álló 50 523 hektáros hálózatról, amely bemutat minden jellegzetes kiskunsági értéket. 

Innen kitérőt teszünk a Bugaci Karikás Csárda és Méneshez, ahol egy kis pihenőt tartunk, és ízelítőt kapunk az alföldi vendégszeretetből. 

A következő állomásunk Kecskemét, amelyet az egymáshoz közel álló templomai miatt gyakran emlegetnek a tornyok városaként. Egyik legjellegzetesebb épülete a Cifrapalota, ami a pécsi Zsolnay gyárban készült kerámiadíszeiről kapta a nevét és 1983 óta múzeumként működik. Aki pedig egy kis nyugalomra vágyik, annak a Kecskeméti Arborétum a tökéletes választás. 

Budapestre visszaindulva még kitérőt teszünk Magyarország földrajzi középpontja felé, amely Pusztavacstól 1 kilométerre észak-keletre, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén található. A középpont koordinátáinak megállapítására a 60-as években került sor. Az északi szélesség 47 fok 11 perc és a keleti hosszúság 19 fok 30 perc metszéspontjában épült fel a Kerényi József Péter építész tervezte, 11 méter magas jeltorony, amelynek tetején egy aranyszínű félgömbön álló toronycsúcs jelöli a pontot. Ezen túl a természettudományi ismeretterjesztést is szolgája, mint laikusok számára is használható csillagászati földrajzi megfigyelőhely.


Felhívjuk figyelmed, hogy ez a túra nem vezetett, hanem önállóan motorozható végig.

A túra útvonalát innen tudod letölteni:

https://maps.harley-davidson.com/share/rides/XTh-Z4zdr



Iratkozz fel a hírlevelünkre

A feliratkozását nem sikerült rögzíteni. Kérjük, próbálja meg újra.
Ön sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Iratkozz fel a Harley-Davidson Europe hírlevelére

Iratkozz fel itt, hogy megkapd a Harley-Davidson legfrissebb híreit a termékekről, eseményekről és egyéb bejelentésekről.
Tovább a Harley-Davidson oldalára